Az első görög diaszpóra Magyarországon

Első híreink és leírásaink a vándorló magyarokról a bizánci történetíróktól származnak. A magyar állam megalakulása után sokrétűek lettek a kapcsolatok a két ország között.

Házasságok köttettek a királyi családok között, magyar uralkodók nevelkedtek a bizánci udvarban. Elszórtan, de vannak hírek arról, hogy görögök laknak Budán a XIII. században, a török alatt pedig, a XVI. és a XVII. században egyre nagyobb számban jelentek meg a görög kereskedők az elfoglalt területeken és Erdélyben. A vándorkereskedelem útvonalait követték, és kiskereskedelmet folytattak. A sorozatos háborúk miatt alig folyt árucsere az országban, így a görögöknek gyakorlatilag nem volt vetélytársuk. 

Később az Osztrák és a Török Birodalom közötti szabadabb mozgást a békekötések tették lehetővé: Karlóca 1697. és Pozserovác 1718. Ez utóbbinak volt egy kereskedelmi záradéka, amely szerint a két birodalom kereskedőinek csak egyszer kellett 3 % vámot fizetni áruik után. Ez – a korábbi gyakorlathoz képest, amikor minden jelentősebb városnak árumegállító joga volt – hallatlanul megkönnyítette a Balkánról jövő kereskedőcsaládok dolgát. A korábbi házalók helyét átvették a nagykereskedők, akik észrevették és kihasználták ezt a kedvező lehetőséget, és hozták északra a Török Birodalom és a Közel-Kelet nyersanyagait, valamint szállították délre Közép-Európa áruit.

A végpont Bécs volt, de gyakori megállókra volt szükség a hosszú úton, megbízható raktárokra, szálláshelyekre, kikötőkre. Az áru nagy részét folyókon (Duna, Tisza) szállították, mert a folyók a téli befagyás kivételével jobban járhatók voltak, mint a szárazföldi utak. Felfelé lovakkal, ökrökkel vontatták a megrakott hajókat. 

A folyó-menti városok (Pest, Vác, Szentendre, Szentes, Tokaj) és más, a kereskedelem szempontjából fontos helyiségek (Kecskemét, Eger, Miskolc), a kereskedők megjelenésével fejlődni kezdtek, a kereskedők pedig kompániákat alakítottak, hogy védjék érdekeiket, segítsék egymást, és hogy hatékonyabbak legyenek. 

A nagykereskedelem mellett kiskereskedelemmel is elkezdtek foglalkozni és ez sokszor ellenérzést váltott ki a helyi, túlnyomórészt német és a magyar kereskedőkből, akik drágábban adták áruikat. 

Pest lett a távolsági kereskedelem legfőbb telephelye kedvező földrajzi fekvése miatt. 1780-ra a pesti kereskedelmi testületek tagságának kétharmada görög volt. Persze ebben az időben az, hogy görög, inkább azt jelentette, hogy görögkeleti, ortodox vallású, nem pedig a konkrét nemzeti hovatartozást. A vallás volt a meghatározó, nem pedig a nyelv vagy a nemzetiség. Voltak közülük görögök, szláv anyanyelvű macedónok, vlachok, stb., és mindannyiuk sok nyelvet beszélt. A törökök magyarországi távozása után sokan azért hagyták el a Török Birodalmat, hogy elkerüljék az üldöztetést és az erősödő iszlamizációt. 

A XVIII. században ezek a balkánról jövő kereskedők tették Pestet országos jelentőségű kereskedőközponttá. A családok meggazdagodtak a kereskedelemből, és többen pénzügyekkel is elkezdtek foglalkozni. Közülük is kiemelkedett a Sina család, akik a XIX. századra a Habsburg Monarchia egyik legfőbb finanszírozói és okos beruházásaik következtében az egyik legnagyobb földbirtokosok lettek. 

Mindegyik család vásárolt ingatlanokat és telkeket a pesti belvárosban, ahol a tevékenységüket is folytatták. A legfőbb dunai kikötő a mai Lánchíd pesti lábánál volt, és a legtöbb görög ingatlan is a kikötőtől a mai Erzsébet hídig terjedő belvárosi szakaszon volt található. A legtöbb épületet Hild József tervezte. A mai Vörösmarty tér 3 oldalán jóformán csak görögök házai álltak, de ez jellemezte a Régiposta utcát is, és a Bécsi úton, a Váci utcában és a Dorottya utcában is sok volt a görög ház.  Tükrözi a görög és macedonovlach kereskedők anyagi helyzetét az is, hogy a XVIII. század végén a Belvárosban építették fel a templomukat, és még a XIX. század végi homlokzat átalakítást is a kor legnevesebb építészével Ybl Miklóssal végeztették el. 

A klasszicista időszakban, a XIX. század elején épült házak közül még sok ma is áll: A Derra ház, a Nákó, Lyka, Murátisz, és Szacelláry családok házai.  Ezek az ingatlanok biztosították az anyagi bőséget a görög családoknak a XIX. században, amikor a legtöbben már felhagytak a kereskedéssel, mert például a kedvező vámszabályozást (3%) 1772-ben megszűntették, 1774-ben pedig hűségesküre kötelezték őket, amivel elveszítették a Török Birodalomban lévő vagyonukat. 

A pesti görögök létszáma az 1800-as évek elején volt a legmagasabb, kb. 1.000 fő. Később folyamatosan csökkent a számuk, míg mára már csak pár ember őrzi a görög ősök emlékét. De hatásuk megmaradt, nemcsak a meglévő házakban, de azokban az intézményekben, amiket nagyvonalúan támogattak.

Az ő segítségük nélkül nem épült volna meg a Lánchíd, jóval nehezebben gyűlt volna össze a pénz az Akadémia épületére, de beszélhetnénk a Nemzeti Múzeum éremtáráról, vagy a múzeumkertben mindmáig álló fákról. A nagyszentmiklósi aranykincs sem került volna a bécsi kincstárba, és a Városliget sorsa is másképp alakulhatott volna, és lehet, hogy nem lenne Törley pezsgő sem. 

Mi, akik a második görög diaszpóra tagjai vagyunk, legyünk büszkék elődeinkre. Jóllehet, mi jóval később (1948-49), és nem önkéntesen választottuk Magyarországot hazánkul, de megtaláltuk itt a helyünket, ugyanúgy, mint a korábbiak, és gazdagítottuk-gazdagítjuk Magyarország kultúráját. Mi is kereskedünk, utaztatunk, művészi alkotásokat hozunk létre, vannak tudósaink, tanáraink, orvosaink, mérnökeink, és mindannyian, bármit is csinálunk, büszkén vállaljuk kettős kötődésünket.