2021. Συλλογή

Szeptember 25-én,18.-ik alkalommal helyeztük el koszorúinkat a "Dohánygyár" falán. A Törekvés Művelődési Központban tartottuk meg az emlékestet. Ebben az évben az egész estét betöltő kulturális műsort a nemrég elhunyt világhírű zeneszerző Mikisz Theodorakisz emlékének szenteltük. Bakirdzi Kalliopé színvonalas, vetítéses előadást tartott a zeneszerző életéről, és munkásságáról. A Romiosyni és Kariatidák kórus közösen Theodorakisz dalokat énekeltek a közönséggel együtt. Az Ellinizmosz tánccsoport szigeti, a Helidonaki táncegyüttes trák táncokat adtak elő, az Artisstep táncosai pedig a fergeteges Zorbát táncolták. Az éjfélig tartó mulatságon a Mydros együttes szolgáltatta a zenét. A rendezvény a Fővárosi Görög Önkormányzat főszervezésében, a magyar kormány Bethlen Gábor Alapkezelő pályázati támogatásával, valamint a XV. kerületi Görög Önkormányzatok támogatásával valósult meg.

A Fővárosi, az Újpesti és a XV. kerületi Görög Önkormányzatok június 28-29-én két napos kirándulást szerveztek Nyugat-Magyarországra. A szállásunk Győrben az Achilles Parkban volt. Az első napon sétahajóról tekintettük meg Győr városát, majd meglátogattuk a "Rácz"- görög templomot, ahol a kertben görög sírokat is találtunk, majd fürdés, pihenés következett az Achilles Parkban. Este a vacsoránál az Akropolisz zenekar játszott. A kirándulás 2. napján először Fertődön megnéztük az Eszterházy kastélyt, majd Nagycenken a Széchényi István Mauzóleumot. A programot soproni ebéddel és belvárosi sétával fejeztük be. Ragyogó időben, jó hangulatban telt el a két nap, szép élményekkel gazdagabban tértünk haza. Köszönjük Dimitriu Achilleasnak az Achilles Park tulajdonosának és családjának a meleg fogadtatást, a kitűnő vendéglátást.

A Magyar Vöröskereszt segítségével Családi Egészségügyi Napot szervezett közösen a Fővárosi Görög Önkormányzat, Sianos Tamás görög szószóló, a Ferencvárosi Görög Önkormányzat, a XVI. kerületi Görög Önkormányzat, a III. kerületi Görög Önkormányzat és a Zuglói Görög Önkormányzat jóvoltából a Görögség Házában 2021 július 10-én. Lehetőség nyílt egészségügyi vizsgálatok elvégzésére, például koleszterinszínt- vércukor- testzsír- véroxigénszít stb. mérésére. A Vöröskereszt elsősegély bemutatót is tartott számunkra. A kicsiknek és nagyoknak arcfestés, lufihajtogatás, kézműves foglalkozás, légvár, asztalitenisz, és csocsó ált rendelkezésre. Folyamatosan szólt a görög zene az Akropolisz és a Taverna zenekarok jóvoltából, lehetett táncolni, görög ízeket kóstolni. A gyönyörű nyári napon egy igazi kellemes és tartalmas családi napot sikerült megrendezni. A rendezvény a Bethlen Gábor Alap Kulturális Kezdeményezések pályázati támogatásával valósult meg.